Peru: Lima
Az időeltolódás miatt indulásunk napján, az esti órákban megérkezünk Európából Peru fővárosába, Limába. Napunk hátralévő része a pihenésé, hiszen hosszú utat tettünk meg Dél-Amerikáig. (szállás: hotel)
Az inkák szent zarándokútját követjük az Andok tetejére Cusco városától a Szent Völgyön keresztül a Machu Picchu városáig. Számos emlékezetes pillanat vár ránk, de egyik sem hasonlítható ahhoz a pillanathoz, amikor besétálunk a Napkapun és először pillantjuk meg Machu Picchu elfeledett városát. Ez nem a szokásos pipáljuk ki élmény, hanem életünk egyik ,,legnagyobb” pillanata!
Nem bírsz leállni? Az Inka Ösvény után csatlakozz az Apurimac-folyó partján táborozva haladó vadvízi evezős csapathoz, majd az egészet vezesd le egy lazítós esőerdei túrával Amazóniában!
Figyelem! Túránk jelentős tengerszint feletti magasságokban vezet Peruban. Ezért erre az utazásra kizárólag olyan gyakorlott túrázókat várunk, akiknek van magashegyi (4000 méter feletti) tapasztalata, valamint tudják azt is, hogy szervezetük könnyen alkalmazkodik az oxigénhiányos környezethez. Amennyiben kevésbé rutinos túrázó vagy, akkor a három hetes perui overland utazásunkat válaszd!
Kiemelt látnivalók:
az Inka Ösvény, a világ egyik legszebb túraútvonala
Cusco, az Inka Birodalom egykori fővárosa, az UNESCO Világörökség része
a legszebb inka kori épületegyüttesek a Szent Völgyben
Sacsayhuaman, az inkák titokzatos építészeti technikájának legszebb példája, egyben az UNESCO Világörökség része
Quenco sziklatemploma
az Urubamba-völgy lélegzetelállító panorámája Pisac inka kori városából
Moray titokzatos kör alakú teraszai
Maras megszámlálhatatlan sólepárló medencéje
Ollantaytambo, az eredeti formáját leginkább megőrző inka kori település
a természet csodái és a köderdőben rejtőző misztikus inka kori városok az Inka Ösvényen
az ámulatba ejtő szépségű környezetben épült Machu Picchu városa, az UNESCO Világörökség része
túra a Szivárvány-hegyhez
Az időeltolódás miatt indulásunk napján, az esti órákban megérkezünk Európából Peru fővárosába, Limába. Napunk hátralévő része a pihenésé, hiszen hosszú utat tettünk meg Dél-Amerikáig. (szállás: hotel)
Kényelmesen megreggelizünk, majd összepakolunk. A déli órákban egy másfél órás repülés vár ránk az inkák fővárosába, Cusco-ba. Nagy tudású helyi vezetőnk a repülőtéren vár minket, aki az elkövetkezendő napokban bevezet minket az inka történelem rejtélyeibe.
A délutánt az Óváros szívében lévő hotelünkben töltjük, pihenéssel. Cusco ugyanis 3400 méterrel a tengerszint felett fekszik és az időeltolódást is érezheti még szervezetünk. (szállás: hotel, 2 éj, ellátás: reggeli)
Séta: 3 km, szint: fel le: 400 m, kb. 4 óra
Reggel egy könnyű akklimatizációs kirándulásra indulunk. A Cuzco felett magasodó Sacsayhuaman fellegvárának maradványai az Inka Birodalom titokzatos megalitikus építészetének legszebb példáit tükrözik. Körbejárjuk az óriási város maradványait, miközben szakértő helyi vezetőnk bevezet minket az inkák történetébe.
Cuzco talán leghangulatosabb negyedén keresztül, macskaköves utcákon, a gyarmati kort idéző házsorok között sétálunk le a főtérig. Útközben megnézzük a legrégebbi víztározót, melyet az Inka időktől napjainkig használnak a városiak.
Délután az UNESCO Világörökség listáján is szereplő Óváros felfedezésére indulunk. Elsétálunk a Katedrálishoz, a Tudás Házához, a Nap Szüzeinek Házához, valamint a Naptemplomhoz, és persze megkeressük a gyönyörűen megfaragott 12 sarkú inka követ is. (ellátás: reggeli)
Séta: 2 km, kb. 2 óra
A Cuzcot a Machu Picchu-val összekötő völgy térségében találhatóak a legszebb inka kori épületegyüttesek. Körbejárjuk Quenco sziklatemplomát és sétálunk egyet Puka Pukara, a Vörös Erőd romjainál is. Eukaliptusz erdőkön keresztül érkezünk meg az Urubamba-völgy bejáratához, Pisac kisvárosáig.
Délután Pachacuti, az államalapító inka palotáját járjuk végig a település fölé emelkedő hegycsúcson. Óriási földművelő teraszok között sétálunk, miközben az inkák szent völgyének lélegzetelállító panorámájában gyönyörködhetünk. Szállásunk a Pisac főterén álló vendégházban lesz. (szállás: hotel, ellátás: reggeli)
Séta: 3 km, 3-4 óra
Mire végzünk reggelinkkel, a helyiek kipakolják portékájukat Pisac főterére. Napunkat nézelődéssel és ajándékvásárlással kezdjük Peru legnagyobb kézműves piacán, ahol kedvünkre válogathatunk az ezüst ékszerek, alpaka szőrből készült takarók és vibrálóan színes textíliák között. Ezután folytatjuk utazásunkat az Urubamba-folyó mentén, amely valamikor az Inka Birodalom „éléskamrája” volt. Kecsua falvakon és gondosan megművelt, gazdagon termő földeken keresztül utazunk Maras több száz sólepárló medencéihez, melyeket a hegyi indiánok az inka idők óta használnak. Innen Moray kör alakú teraszaihoz látogatunk, melyeket az inkák állítólag mezőgazdasági laboratóriumként üzemeltettek.
Mai úticélunk az eredeti formáját leginkább megőrző inka kori település, Ollantaytambo kicsiny faluja. A völgy itt már teljesen összeszűkül, a cukorsüveg alakú hegyek a fejünk fölé tornyosulnak. Meredek lépcsősoron kapaszkodunk fel Ollantay, a híres inka hadvezér erődítményének Naptemplomába. Ha kedvünk tartja, akkor felsétálhatunk a szemközti hegyoldalban épült magtárhoz is, ahonnan az archeológiai terület teljes panorámája elénk tárul. Marad időnk arra is, hogy bejárjuk a falu szűk utcáit és benézzünk az inka alapokra épült lakóházakba. Igazi időutazásban lesz részünk! (szállás: vendégház, ellátás: reggeli)
Túra: távolság 14 km, szint: fel 700 m, le: 100 m, kb. 6 óra
Környezet: magashegyi
Ébresztő, a világ egyik legszebb túraútvonala ma csak ránk vár! Kora reggel busszal utazunk az Inka Ösvény túra kezdőpontját jelentő 82. kilométerkőig, ahol találkozunk hegyi vezetőinkkel és kecsua segítőinkkel. Nagy csomagjainkat átadjuk hordárainknak, akik a tábori konyhafelszereléssel és élelmiszerekkel, valamint kempingfelszerelésünkkel együtt mindent a hátukra pakolva meg is indulnak felfelé. Mi közösen jógázunk, majd is felkapjuk kis hátizsákjainkat, és nekivágunk a Machu Picchu-hoz vezető négynapos zarándokutunknak.
Túránk első szakasza könnyű, és viszonylag sík terepen halad. Az Urubamba-folyót követve sétálunk az inka kori teraszok és városok mellett, miközben a látványt a Veronika csúcsa (5859 m) uralja. Az első nagyobb emelkedőnk tetejéről, a magasból csodálhatjuk meg Patallacta inka kori városát. Egy ősi ellenőrzőponton áthaladva lépünk rá az eredeti inka zarándokút nyomvonalára. Túránkat innen a Cusichaca-folyó völgyében folytatjuk. Mire 4-5 óra múlva déli pihenőhelyünkre érünk, szakácsunk már elkészítette első tábori ebédünket. A hosszú gyaloglás és ízletes ételek után mindenkinek jól fog esni egy kis szieszta.
Délután egy meredek emelkedő és újabb 4 kilométer gyaloglás vár ránk a köderdőben megbújó esti táborhelyünkig. Érkezésünkre az Ayapata-táborban (3300 m) már állnak sátraink, segítőink teával és süteménnyel várnak minket, és egy tál meleg vízben az út porát is lemoshatjuk magunkról. Este az étkezősátrunkban gyűlünk össze, hogy elfogyasszuk ízletes és tápláló vacsoránkat és megismerjük másnapi túránk részleteit. A kimerítő nap végén még rácsodálkozunk a csillagokkal teli déli égboltra, majd hamar hálózsákjainkba bújunk. (szállás: sátor, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora)
Kényelmesebb kalandra vágysz?
Az Inka Ösvény helyett ellátogathatunk a hegyvidéki esőerdőben fekvő gyümölcs- és kávétermesztő farmra, majd a túra legszebb szakaszán csatlakozhatunk az inka zarándokutat végigjáró csapathoz, hogy együtt túrázzunk fel a Machu Picchu-hoz.
Túra: távolság 16 km, szint: fel 1200 m, le 900 m, kb. 8 óra
Környezet: magashegyi, szubtrópusi erdő
Bőséges reggelink után egy 3 kilométeres emelkedővel kezdjük a napot. A reggeli program: lépcsőzés! A meredek hegyoldalakon, sziklatömbökből kirakott ösvény 500 év elteltével is az inka útépítő mesterek munkáját dicséri, a mi életünket azonban sokszor megnehezíti gyalogtúránkat. Egy misztikus köderdőn keresztül érkezünk meg a 3968 méter magasan fekvő Llulluchapampa-táborhelyig, ahol elérjük a felső erdőhatárt. Innen a további 2 kilométer lépcsőzésért cserébe – ha felfelé tekintünk és visszanézünk a völgyre – csodaszép panoráma vár minket. A 4198 méter magas Warmiwañuska, avagy Halott asszony-hágó elérése kihívás, de jól akklimatizált és átlagosan aktív életet élő utazóink általában nagyobb nehézségek nélkül teljesítik. A kimerítő gyaloglásért pedig kárpótol a látvány: a hágóról csodálatos kilátás nyílik a környék mély völgyekkel szabdalt hegycsúcsaira. Itt állva tényleg „a világ tetején” érezhetjük magunkat!
A hágó után ősi inka lépcsőkön ereszkedünk lefelé 3 kilométeren keresztül a völgyben (3700 m). Itt egy hosszabb pihenőt tartunk, megebédelünk, sziesztázunk és már indulunk is a második hágóra. Egy 2 kilométeres emelkedő után érjük el a 3950 méter magas Runkuraqay-hágót. Útközben megpihenünk az azonos nevű inka épületegyüttesnél, a hágó tetejéről pedig azzal a jó érzéssel gyönyörködhetünk a tájban, hogy már túl vagyunk a túra nehezén! A következő 6 kilométeren lefelé haladunk a hosszan elnyúló, köderdővel borított völgyben. Ennek végén az ösvény egyik legszebb inka városa, Sayaqmarka ősi romjai állnak, amit lesz időnk alaposan körbejárni.
A völgy felé magasodó épületekből már jól látható esti táborhelyünk, Chaquicocha (3680 m). Innen további félórás séta vár ránk egy bambuszerdőn keresztül az inka kori úthálózat gyönyörűen felújított szakaszán. Hosszú túránkat ötórai teánkkal a kezünkben pihenhetjük ki, melyhez a bujazöld erdőkkel borított hegyek és völgyek adják a hátteret. (szállás: sátor, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora)
Túra: távolság 10 km, szint: fel 150 m, le 1500 m, kb. 6 óra
Környezet: szubtrópusi erdő
Kényelmesen reggelizünk, mielőtt elindulunk 4 napos túránk talán leglátványosabb szakaszán. Egyre sűrűbb trópusi erdővel borított meredek hegyoldalakon gyalogolunk, ráadásul szinte vízszintesen. Lassan sétálunk a mesterien megépített inka úton, miközben a különleges növényvilágban, a végtelennek tűnő völgyek és cukorsüveg alakú hegyek fenséges látványában gyönyörködhetünk.
A Phuyupatamarka (3700 m) táborhelynél, amely az Urubamba-folyó felett magasodik pihenőt tartunk és elsétálunk egy kilátópontra, ahonnan jó időben a Salkantay (6272 m) és a Humantay (5700 m) havas hegycsúcsai is jól látszanak. Innen majdnem 5 kilométert ereszkedünk a meredek kőlépcsőkön a magaslati esőerdőben Phuyupatamarka inka városáig, majd az Inti Pata-áig (Napterasz). A földművelő teraszokról fenséges látványt nyújt az Urubamba-folyó völgye. A Napteraszról csupán pár perc sétára van harmadik táborhelyünk. Utolsó tábori vacsoránk előtt körbejárjuk az egyik legszebb inka kori emlékét, Wiñay Wayna (2650 m) városát. (szállás: sátor, ellátás: reggeli, csomagolt ebéd)
Túra: távolság 6 km, szint: fel 250 m, le 1500 m, kb. 3 óra
Környezet: magaslati esőerdő
Reggel nekivágunk túránk utolsó szakaszának. A buja magaslati esőerdőben vezető ösvényen orchideákat és broméliákat fotózhatunk, pihenőink során pedig az Urubamba-völgy panorámájában gyönyörködhetünk. Megérkeztünk! A Nap-kapu 345 méterrel magasodik Machu Picchu városa fölé. A négy napos Inka Ösvény túrán számtalan természeti szépséget látunk és számos életre szóló élményt szerezhetünk, de egyik sem hasonlítható ahhoz a pillanathoz, amikor először pillantjuk meg az ámulatba ejtő szépségű környezetben épült Machu Picchu-t. Vezetőnk egy közös séta során avat be minket az inka kori város titkaiba, melyet 500 éven keresztül a sűrű dzsungel őrzött.
Ezután buszra szállunk és alig 20 perc alatt Aguas Calientes kisvárosába utazunk, ahol a hotelünkben kényelmes ágy, forró zuhany, egy természetes hőforrásra fürdő és Peru egyik legjobb étterme vár ránk. (szállás: hotel, ellátás: reggeli, csomagolt ebéd)
Reggel panoráma vonatunk ablakából intünk búcsút a Szent Völgy felénk tornyosuló hegyeinek és az Urumbamba-folyónak. Ollantaytambo-ban átszállunk a ránk várakozó buszra és visszautazunk Cusco-ba. Délután újra Peru leghangulatosabb városában bóklászhatunk. (szállás: hotel, 2 éj, ellátás: reggeli)
Szivárvány-hegy túra: 6 km, szint: fel/le: 400 m, 4-5 óra
Cuzco megunhatatlan! Ha azt gondolod, hogy már mindent láttál, akkor szenteld a napot a kulináris kalandoknak és ajándékvásárlásnak. Járd végig a művésznegyed hangulatos utcáit és mindenképp látogass el a csokoládé, kávé vagy a pisco múzeumokba is.
Nem fáradtál el eléggé? Kora reggel egy egész napos fakultatív kirándulásra indulhatsz a Vinicunca-hegység szívébe. A 4800 méter magasan lévő parkolóból egy gleccser formálta völgyben indulunk a Szivárvány-hegy felé. Utunk során mindenfelé legelésző lámák és lovak tarkítják a tájat, a távolban pedig az Andok hósipkás hegycsúcsai és az Ausangate-gleccser uralják a látképet. 1-1.5 órás túra során jutunk el az 5200 méter magas hágóba, ahonnan csupán 60 méter szint és egy rövid séta vár ránk a kilátópontba. Szuszogós a szerpentin, de megéri! A hágóból a szinte szürreálisnak tűnő Szivárvány-hegy 360 fokos panorámájában gyönyörködhetünk. (ellátás: reggeli)
Délelőtt kényelmesen pakolhatunk, majd Cusco-ból Limába repülünk, ahonnan az esti órákban kezdhetjük meg az Európa felé tartó utazásunkat. Vagy esőerdei túrákkal folytathatjuk kalandunkat Amazóniában. (ellátás: reggeli)
túravezető
José Luis otthona az egykori Inka Birodalom szíve. Nagytudású perui társunk az inka kultúra naprakész szakértője, mindig jókedvű és segítőkész, egy igazi energiabomba
RÉSZVÉTELI DÍJ: 2 900 USD
A 4 napos Inka Ösvény túra ára, melyet a részvételi díj tartalmaz az előleggel fizetendő.
Előleg: jelentkezés után 14 napon belül fizetendő, a Részvételi díj 40 %-a: (2 060 USD)
Hátralék: az utazás megkezdése előtt 95 nappal fizetendő, a Részvételi díj 60%-a (840 USD)
Az utazás megkezdéséhez képest 90 napon túli útlemondás esetén irodánk minden esetben levon 40 USD kezelési költséget és 60 USD munkadíjat. Útlemondás esetén az Inka Ösvény túraengedély ára minden esetben vissza nem térítendő összeg: 550 USD.
90 napon belüli útlemondás esetén az Inka Ösvény túra árának 100%-a, azaz 1 500 USD minden esetben levonásra kerül.
A 90 napon belüli útlemondás esetén az alábbi költségek kerülnek levonásra:
90-36. napok közt a részvételi díj 50%-a,
35-26. napok közt a részvételi díj 70%-a,
25 napon belül, illetve az utazáson meg nem jelenés esetén a részvételi díj 100%-a.
perui repülőtéri transzferek árát és az utazást bérelt buszokkal, helyi sofőrökkel
8 éjszaka szállást 3-4*-os hotelekben és színvonalas vendégházakban, 2 ágyas szobákban
3 éjszaka szállást sátrakban az Inka Ösvény túrán
11 reggelit, 4 ebédet, 4 vacsorát
a négy napos Inka Ösvény túra árát
a Sacsayhuaman-Cusco kirándulást, helyi vezetővel, belépőkkel
a kétnapos Szent-völgy kirándulást bérelt busszal, helyi idegenvezetővel
a programban szereplő további kirándulásokat, túrákat és városnézéseket
a Szent-völgy inka kori emlékeinek belépőjét: Sacsayhuaman, Qenco, Puka Pukara, Pisac, Ollantaytambo, Maras, Moray
1 darab Machu Picchu belépőt
1 darab Machu Picchu buszjegyet
1 darab vonatjegyet a Szent Völgyben, Aguas Calientes és Ollantaytambo között
a magyar nyelvű túravezetést és tolmácsolást
az utazásszervezés díját
az Inka Ösvény túraengedély árát
a műholdas telefon, oxigénpalack és további elsősegélynyújtáshoz, valamint segélyhíváshoz szükséges felszerelések árát
a professzionális magashegyi kempingfelszerelés bérleti díját: sátrak, matracok, lepedő, párna
a tábori konyha, étkező sátor, székek, asztalok és étkészlet bérleti díját
napi háromszori, több fogásos étkezést, az 5 órai teát, valamint energia szeleteket és gyümölcsöt a túra idejére
a magashegyi túravezetők (8 utazó/ 1 helyi vezető), a hordárok (1 utazó/2 hordár), a szakácsok és segítők munkadíját
a magyar nyelvű túravezetést és tolmácsolást
a nemzetközi repülőjegyek és illeték árát
a Lima - Cusco - Lima repülőjegyek és illetékek árát
a programban nem szereplő étkezéseket és az italfogyasztást
a fakultatív programok árát
az útlemondási biztosítást
a betegség-, baleset-, poggyászbiztosítást
az Inka Ösvényen a borravalót a személyzetnek: 120-150 USD/ résztvevő
Katedrális, Cuzco: 25 PEN
Szivárvány-hegy túra, Cusco : 40-60 USD
a Budapest - Lima repülőjegy ára illetékkel 500 000 Ft-tól
a Lima - Cusco - Lima repülőjegyek ára illetékkel: 400-450 USD
menetrend információkért és jegyértékesítő partnerünk árajánlatáért fordulj irodánk munkatársához
magyar állampolgároknak nem kell vízum Peruba
turistaként legfeljebb 90 napig tartózkodhat magyar állampolgár az országban
útlevelednek a hazaérkezéstől számítva még legalább hat hónapig érvényesnek kell lennie
felhívjuk figyelmedet, hogy az utazáson való részvétel feltétele, hogy rendelkezz baleset- és poggyászbiztosítással
az utazás sajátosságainak legmegfelelőbb ajánlatáért fordulj irodánk munkatársához
létszám: 10-12 fő
ajánlott életkor: 15-55 év
felhívjuk figyelmedet, hogy a program az utazás helyszínén (adott országban) kezdődik és ér véget, a részletes programban a nemzetközi repülés ideje nem szerepel
repülési menetrend információkért mindenképpen keresd munkatársunkat, akkor is, ha nem a mi partner irodánkon keresztül foglalod le repülőjegyed
Peru hivatalos fizetőeszköze az SOL (PEN = kb. 100 HUF)
az USD vagy Euro kivitelét javasoljuk, amit bármelyik városi pénzváltónál és bankban helyi fizetőeszközre válthatunk
a perui bankok és pénzváltók kizárólag 2006 utáni kiadású, sérülés és szignó mentes bankjegyeket fogadnak el
ajánlott költőpénz: 300-500 USD
ajánlott oltások: hepatitisz A, tetanusz
ajánlott gyógyszerek: fejfájás csillapító, láz- és fájdalomcsillapító, gyomorfertőtlenítő szer, görcsoldó
11 éjszakát 3-4* -os színvonalas hotelekben és hangulatos vendégházakban töltünk, 2 ágyas szobákban
az Inka Ösvény túra alatt 3 éjszakát 2 személyes magashegyi sátrakban töltünk
az Inka Ösvényen teljes ellátást biztosítunk
az utazásunk összesen 11 reggelit, 4 ebédet, 3 vacsorát tartalmaz a részletes programleírás szerint
bérelt busszal, privát taxival és turista vonattal
A klasszikus, 46 kilométer hosszú Inka Ösvény az utolsó és kétségkívül a legszebb szakasza az inkák fővárosából, Cusco-ból a Machu Picchu-hoz vezető inka zarándokútnak. A kihívásokkal teli, a testet, lelket és szellemet is próbára tevő túraútvonal a Szent Völgyből indul felfelé az Andok hágóin keresztül, köderdőkön és trópusi dzsungeleken át a Machu Picchu ősi bejáratához, a Nap-kapuig.
Az engedélyek bevezetése előtt az Inka Ösvény végig járása nem volt szabályozott. A túrázók ott táboroztak le, ahol nekik éppen tetszett, az archeológiai területeket latrinaként használták és hatalmas károkat okoztak a környezetben.
2002-ben a hely és a környező ökoszisztéma védelmére vezették be az engedély-rendszert. Ezzel szabályozhatóvá vált a túrázók éves száma. Ennek köszönhetően napjainkban a túraösvény jól karbantartott és a kiépített táborhelyek is tiszták, szemétnek nyomát sem látjuk gyalogtúránk során.
Az engedély másik előnye, hogy a túrázók számának korlátozása miatt a naponta maximum 500 engedélyt adnak ki, amiből körülbelül 200 jut a túrázóknak, a többit az őket kiszolgáló személyzet, a hegyi vezetők és hordárok kapják meg.
A gyalogtúra nehézségét a sorozatterhelés és a tengerszint feletti magasság jelenti. Bár fizikailag megerőltető, az Inka Ösvényt az átlagosan sportos életmódot élő utazók általában nagyobb gond nélkül teljesítik. Vannak meredek szakaszok és két hágón is át kell kelnünk, de az út végén ott vár ránk a Nap-kapu. A párába burkolózó Machu Picchu látványa pedig egy pillanatra sem teszi kétségessé, hogy ez a pillanat bármit megér!
Figyelem! Túránk jelentős tengerszint feletti magasságokban vezet Peruban. Ezért erre az utazásra kizárólag olyan gyakorlott túrázókat várunk, akiknek van magashegyi (4 000 méter feletti) tapasztalata, valamint tudják azt is, hogy szervezetük könnyen alkalmazkodik az oxigénhiányos környezethez.
Az Inka Ösvény gyalogtúrát egy helyi utazási iroda bevonásával szervezzük meg. Az Inka Ösvény feletti felügyeleti jogokat gyakorló turisztikai minisztérium évente felülvizsgálja az engedélyért folyamodó túraszervező cégeket.
Perui partnerünk több, mint 20 éve szervez túrákat az Inka Ösvényre, amit mi magunk is jó néhány alkalommal végigjártunk már velük. Helyi partnerünk profi túravezetőkkel dolgozik, akik szakmájuk mesterei.
A gyalogtúra során hordárok veszik le vállunkról a terhet, napközben ők viszik a nagy csomagunkat táborhelyeink között. A nagy csomag súlya maximum 6 kg lehet. Egy hordár maximum 20 kg-ot cipel.
Mi egy kis méretű, könnyű hátizsákkal gyalogolunk, amiben a napi felszerelésünket visszük magunkkal: esőkabátunkat, néhány csokoládét, az ivóvizünket, valamint a személyes tárgyainkat és a fényképezőgépünket.
A túra során professzionális magashegyi sátrakat és a legjobb minőségű önfelfújódó matracok biztosítják számunkra a pihentető alvást, ami egy ilyen sorozatterhelés során elengedhetetlen.
A túrafelszerelésünket vízálló zsákokba pakoljuk, amit szintén a helyszínen kapunk. Így biztos, hogy nem ázik majd el a hálózsákunk és váltóruhánk.
A 4 napos túra teljesítéshez energiára van szükség. Tábori szakácsunk gondoskodik róla, hogy tápláló és egészséges étel kerüljön mindenki gyomrába. A hordárok hozzák a tábori konyhafelszerelést és a friss hozzávalókat is. Az ételek a helyi és nemzetközi konyha fogásai közül kerülnek ki. Igény esetén speciális étrendnek megfelelő étkeztetést is tudunk biztosítani.
A napi túra távolságok úgy vannak beosztva, hogy gyaloglás mellett maradjon elegendő időnk a nézelődésre és pihenésre is.
Magashegyi környezetben az időjárás egy pillanat alatt változhat meg, ezért készülj fel minden eshetőségre! Alaposan készítsd elő túrafelszerelésed; meleg, réteges túraöltözetet.
Ne felejtkezz el az UV-sugárzás elleni bőrvédelemről, akkor is, ha nem napsütéses az idő. Nagyon fontos, hogy szemeid megfelelő napszemüveggel védd az UV-sugárzástól.
reggelente, amikor elindulunk még hűvös lesz, 10-12 °C várható
napközben erős napsütésre 20-25 °C közötti hőmérsékletre számíthatunk
naplemente után fázhatunk, melyhez nagyban hozzájárul a fizikai kimerültség
A szükséges túrafelszerelések listáját és a felkészüléshez szükséges további információkat jelentkezés után küldjük el.